BDSM vágyak eszközei szexshopból szerezhetők be
A BDSM mint mozaikszó, a szexuális élet széles spektrumát takarja, melybe nagyon sok fétist, parafíliát fog össze. Ami fontos, hogy egyik sem szól önkényes erőszakról, mert mindegyik két felnőtt ember közös és konszenzuson alapuló szexuális játéka. Örökké tartó a vágy, csak figyelni kell.
Az SM, vagyis a szado-mazo kellékekre csak egy futó pillantást vetek. Paskoló, korbács, maszk, zabla. Ezeket is viszik. És nem holmi vadállatok. Nem azért használják, hogy kékre-zöldre verjék partnerüket, hanem a szerepjáték kedvéért. Egy rózsaszín plüss bilincset a kezembe veszek, egész jópofa.
Vész esetén saját maga is ki tudja kapcsolni az ember, nem kell hozzá kulcs. De azért gyorsan visszateszem. A kapcsolatok négy-öt év után, szerencsés esetben hét-nyolc év után ellaposodnak. De ha hajlandóak vagyunk valamivel feldobni szexuális életünket, mondjuk azzal, hogy egy selyemkendővel bekötjük párunk szemét, a vágy fenntartható.
S/M vágyak eszközei szexshopból szerezhetők be. Vagy online megrendeled itt, vagy személyesen mész vásárolni. Ez a legjobb, mert a termékeket a kezedbe veheted, érzed a súlyát, tapintását, méretét. Ha BDSM szexkellékeket személyesen szeretnél vásárolni az Astoriánál található budapesti szexshop boltban megteheted. Érdemes belátogatni az üzletbe, mert a webshopban látható eszközökön kívül sokkal nagyobb a választék, és egyedi darabok vannak még készleten! A cím Sex shop Budapest, V. kerület Károly krt. 14. félemelet, nyitva minden nap!
Maga a BDSM mozaikszó négy betűje a következő szavakat takarja: Bondage & discipline (B&D), Domination & submission (D&S), Sadism and masochism (S&M) angol szavakból lett.
Magyarul így lehet összefoglalni: kötözés-fegyelmezés, dominancia-alávetettség és szadizmus-mazochizmus. A négy betű nem négy szót, hanem valójában hatot jelöl. Három párt. Bármelyik pár külön-külön, de akár egyszerre is megélhető. A három szópár közül kettő (B&D és S&M) inkább a fizikai kapcsolatra utal, míg a D&S-ben több az érzelmi kapocs. Általában a DS kapcsolatok hosszabb távúak is, sokszor valós partnerkapcsolatban is megélik.
B & D azaz kötözés és fegyelmezés. Ha már kötözted ki partnered kezeit az ágyhoz, vagy letakartad a szemeit, már bele is kóstoltál a BDSM-ben. Kikötözéssel a kontrollt használod, ez azonnal fokozza szexuális izgalmat, a fegyelem és szabályok használatával, illetve büntetésekkel irányítani, majd akár jutalmazni is lehet a szexuális partnert. De lehet egy ártatlan előjáték is, csak egy pici új színt véve az éjszakai kalandba. A kontrollt megtapasztalva akár egy jó önfelfedezés is lehet. Kitapasztalható saját és partnerünk kontrollálhatósága. A fegyelmezéssel egy büntetés/jutalom játék is kialakítható.
D & S azaz a Domináns és szolga kapcsolat. Sokan álmodoztak, néhányan talán már ki is próbáltak valamilyen szerepjátékot. Főnök és titkárnő, tanárnő és iskolásfiú, rendőrnő és betörő. Mind az uralkodás és alávetettség játékáról szól. Ez lehet tisztán fizikai, de akár Istennőt tisztelő szakrális aktus is. Nem hiszem, hogy ne lenne olyan ember, aki ne lenne nyitott egy ilyen játékra. Az interneten látható lakkbőrbe öltözött dominák is ebből eredeztethetőek. De ott már sokkal specifikusabb lett a játék, a sok uralkodó női személyiségből végül ez a domina alak jött létre. Persze maga a szeánsz még nagyon sokféle lehet, de a személy külsője már-már sztenderizált. Itt jelenik meg a lelki megalazás, szolgaként, állatként esetleg tárgyként való használat. Megemlíthetjük azt is, mikor egy vadabb szeretkezés közben durvább szavakat suttogunk a másik fülébe, már az is egyfajta szerepjáték.
S & M jelentése szadizmus és mazochizmus. A két szó elnevezését két személynek, azaz a műveiknek köszönhetjük: De Sade márki és Leopold von Sacher-Masoch. Leginkább ez szól a fizikai megnyilvánulásról. Mindenki előtt megjelenik valami sötét fekete bőrökkel borított kínzó kamra, korbácsok, bilincsek, láncok. De ezt is lehet onnan kezdeni, hogy megpaskoljuk partnerünk fenekét, esetleg szex közben egy erősebb csapunk rá, vagy beleharapunk partnerünk testébe. Az ilyen felvillanó fájdalmak fokozzák az izgalmat és a kéjes érzetet. Mind fájdalom adása, mind kapása szexuális örömöt generál, ez persze lassan rengeteg módszert szült. Orvos játékok, fenekelés, korbácsolás, elektromos szex, nemi szervek kínzása, viaszjátékok stb. Mivel sok esetben nem összeszokott partnerek is kipróbálják, akár profi domina segítségével, ilyen esetekben szokták közös egyeztetni a határokat és vészszavakat is.
Míg az első szópár (B&D) még a legtöbb kapcsolatban is megjelenhet, addig az S&M lehet csak fizikai kapcsolat is, akár alkalmi kapcsolat is. De az S&M megnyithat egy nagyon tiszta és bizalmi kapcsolatot is, ahol a fájdalom másodlagos, és egy újabb közös gyönyörbe visz. De ehhez két olyan fél kell akik tejesen tisztán és őszintén tudnak ebben is kapcsolódni. Átadják, megadják magukat a másiknak.