Kipróbáltam egy potencianövelőt, durván hatásos
Először vásároltam potencianövelő terméket. Negyven éves elmúltam. Az erekcióm mindig könnyen kialakult eddig is, de mostanában potencia problémáim vannak. Szex közben 10 perc után elkezdett szépen lassan ernyedni a péniszem, ami engem is zavart és gondolom a feleségemnek sem volt annyira izgató.
- Mindig tudtuk folytatni a szexet, de a partnerem már hónapok óta nem tudtam eljuttatni az orgazmusig csupán a péniszemmel.
Tegnap reggel éhgyomorra, az adagolás miatt szétbontott kapszulában lévő hatóanyagba. Féltem volna egy egész kapszulát bevenni, és a félelmem be is igazolódott. Gyakorlatilag csak, hát nem tudom szebben írni, bele nyaltam. Aztán bezártam gyógyszerkapszulába az eredetileg egy potencianövelő kapszula hatóanyagát.
20 perc elteltével a péniszem állati módra meg merevedett. De nem csak úgy szokványosan, hanem a makkom akkorára duzzadt mint egy zöld héjas dió. Kivörösödött. Nem akartam elhinni. A kapszula tartalmának egy részét juttattam a szervezetembe, igaz a hatóanyaggal életemben először találkozott a szervezetem. A spontán erekcióm mely valóban brutálisan erős volt, szinte szét akart robbanni a péniszem 25 percig tartott. Így reagálta le a szervezetem.
- POTENCIANÖVELŐ SZEMÉLYES VÁSÁRLÁS az Intim Center üzletben itt Budapest, Károly krt. 14. félemelet.
- POTENCIANÖVELŐ RENDELÉS WEBSHOPBÓL az Intim Center potencianövelő kínálatából. Az esemény előtti kapszulákkal 20-30 perc alatt, természetes úton hihetetlenül megnövelheti szexuális teljesítményét!
Sokat olvastam potencianövelőkről cikkeket, azért nem teljesen bénán kisérletezek. Aztán amiért írtam, hogy nem mertem volna 1 egész kapszulát bevenni: mert ha sok az anyag, közben kialakult ez a nem minden napi erekció, a pulzusom felemelkedett, a vérnyomásom is feljebb ment, ami miatt az arcom kicsit kivörösödött és a fejem megfájdult.
Ezek után még ugyan azon a napon-tehát tegnap, miután a szokásos vérnyomás csökkentő gyógyszeremet már bevettem idő közben és hatott is, mégis csak be mertem venni egy fél kapszulát de fél perccel étkezés végeztével! És micsoda különbség, hogy éhgyomorra veszed be vagy nem éhgyomorra.
El mentem sétálni semmit nem éreztem. 2 óra elteltével kezdett el hatni az adag. Az eredménye olyan brutális lett a merevedésre, hogy sétálás közben attól, hogy a nadrágom finoman meg-meg dörzsölte minden léptemnél a makkomat, megint brutális erekcióm lett, mely el is tartott mindenféle izgatás hiányában is úgy 20 percig. Éjjel három órakor pedig arra ébredtem, hogy szétrobban a farkam! Ki kellett mennem a mosdóba és egy kicsit megmasszírozni, mert szinte fájt.
[wpsc_ajanlo id=”1242366″] [wpsc_ajanlo id=”1242384″] [wpsc_ajanlo id=”1244248″] [wpsc_ajanlo id=”1245358″]
Az egy fél kapszula egyébként nem emelte meg jobban a vérnyomásom mint a reggeli bele nyalás során felvett hatóanyag mennyiség de az időközben bevett minden nap szedett vérnyomás csökkentőnek lehetett ezt betudnom. Ha nem szednék vérnyomás csökkentőt szerintem biztosan felugrott volna a vérnyomásom.
Száz szónak is egy a vége: a termék ijesztő! Durván hatásos. Aki még nem próbálta, el sem tudja képzelni micsoda különbség van erekció és erekció között.
Egyébként a tegnapi adag még jelenleg is hat, a reggeli merevedésem felkelés után fél órával még mindig tartott, a feleségemnek nagyon tetszett a reggeli kávézás közben, azt mondta ki se lépjek így a házból.
- Utóirat: Valamelyiket próbáljátok ki, de az egyszerre bevett hatóanyag mennyiség szempontjából, mértékletességgel használandónak mondanám. A nevét azért nem írom, mert kivonták a forgalomból, a szexshop eladói szerint ezek a legjobb potencianövelők, bármelyik megfelelően hatékony!
Potencianövelők hatásáról vélemények
– Szerintem a hatás ereje egyénenként változik… nekem még nem volt gondom egyszer sem a Tornado használatával… sem fél sem egész kapszula esetében sem. Fontos hogy elég folyadékot igyon az ember napi szinten, mert ez is nagyban befolyásolhatja a hatást és mellékhatásokat is.
– Amit nem a gyógyszertárban vesztek abban bármi lehet! A gyártástechnológia ellenőrizetlen, így a hatóanyagon kívül mást is bevihetsz a szervezetedbe!
– Uraim! Ebben a potencianövelő mizériában egy a lényeg: ami igazán működik az nem növényi alapú! Aztán hogy onnantól kinek mi jön be, legyen az sildenafil, tadalafil vagy vardenafil hatóanyagú az már szinte mindegy. Komoly hatást ezekkel lehet elérni nem királydinnye kivonattal meg macskagyökérrel. Ami megnehezíti ezt a történetet az az hogy tudni kell ezeknek a jó beszerzési forrását a sok hamisítvány közt. Ennyi!
– Sziasztok örömmel tudatom, hogy a Boom Boom nagyon jó! Kár, hogy egyszer kapni, egyszer nem! Jó barátomat vesztettem el balesetben tavaly novemberben. Ezt nem voltam képes feldolgozni, és nekem nagyon kihatott az ágybeli teljesítményemre. Semmi sem jött össze. A Boom Boom kapszulát kipróbálva teljes siker! Férfierő, vitalitás, keménység. Azóta semmi problémám az ágyban.
– Leírom a tapasztalatomat a Tornado nevű potencianövelővel kapcsolatban. Először is: ne vegyetek be egy egészet! Beleszaladtam én is. Olyan, mint egy lórúgás. 35-40 perc elteltével áll ugyan a cerka, mint a cövek. Tény, hogy minden halvány gondolatra merevedésem volt, de a mellékhatások miatt elment a kedvem a szextől. Második napon csitultak ezek, viszont a merevedés még mindig OK volt.
Ez adta az ötletet, hogy talán kisebb adagban jó lehet. Kipróbáltam, széthúztam a kapszulát és fél adagot elkevertem vízben. Nekem így a jó. A hatás bő 1 napig tart, viszont a mellékhatások alig érezhetőek, az a kevés is hamar elmúlik.
Javaslom, hogy szerezzetek be a párotoknak egy Venicon nevű tablettát. 1 napig valószínűleg nyugtatóként fog működni, viszont utána 3-5 napig nem tudjátok levakarni a nőt a témáról, olyan heves érzelmeket vált ki belőle.