Orvos szedte ki a vibrátort a fenekéből
Vibrátort műtöttek ki a fenekéből: Az interneten még azt is élőben követhető, ahogy egy férfi fenekéből eltávolítanak egy vibrátort. Egy Grawly nevű twitterező legalábbis az elejétől a végéig publikálta az eseményt.
Élőben közvetítette a Twitteren egy férfi, ahogy eltávolítanak egy óriási vibrátort a végbeléből – írja a DailyDot. A Grawly néven twittelő fiatalember – oldala még mindig elérhető, itt – múlt csütörtökön ment el orvoshoz, hogy szedjék ki belőle a nagy dildót, amelyet ráadásul nem tudott kikapcsolni, úgyhogy a Twitteren azon is bosszankodott, hogy az Energizer miért gyárt ilyen tartós elemet. Jó, az orvoshoz ment kifejezés nem teljesen áll: az apját ébresztette fel az éjszaka közepén, hogy vigye már be az ügyeletre. Bevitte.
– Belenéztem a sürgősségis ápolónő szemébe, és így szóltam, nem cifrázom, egy vibrátor van a fenekemben – jelentkezett be a kórházból, később hozzátéve, hogy a nővérke a legkedvesebb emberi lény, akivel valaha találkozott, és megtudta tőle, hogy más is várakozik ott dildóval a végbelében. Meg is röntgenezték, várakozás közben pedig 2600 követője egyik-másikával poénkodott.
A röntgen után még mindig nem szedték ki a vibrátort, viszont Grawlyt bent tartották éjszakára. Másnap délelőtt megvolt a beavatkozás. Hét órán át működött az elem. Hősünket amúgy pelenkásan bent tartották megfigyelésre, de már hazaengedték, jól van. A tanulság, hogy vigyázzunk a végbélnyílás izgatásával, vannak olyan eszközök, amelyeken egy perem talalható, ami megakadályotta a becsúszást.