Cikkek

Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is

Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja ígéretét, és visszaállítja a romantikus vasszerkezet eredeti pompáját.
A Nyugati pályaudvar mellett álló épületrészt nem sokkal a rendszerváltás után benépesítették a boltok. A területet két cég bérelte ki a MÁV-tól a kilencvenes évek elején, ők alakították ki az üzlethelyiségeket, amiket albérletbe adtak. A csütörtöki végrehajtáskor harmincegy különböző vállalkozás: éjjel-nappali bolt, szexshop, mobiltelefonos, büfé és egy nagy diszkó is volt az épületben. A MÁV szerint a bérlők az eredetileg bérelt 1121 négyzetméternek több mint kétszeresét, 2523 négyzetmétert foglaltak el önkényesen, és a plusz területeket is albérletbe adták további társaságoknak. A MÁV évek óta próbálja kitenni a bérlőket az épületből. A vasúttársaság 2005-ben mondta fel az ingatlanokra kötött bérleti szerződéseket, de a felmondások egy részének jogszerűségét a bérlők a bíróság előtt megtámadták. A közlekedési cég jogerősen megnyerte a bérlőkkel szemben indított eljárásokat, a bíróság 2006-ban úgy döntött, hogy jogosan mondták fel bérleti szerződéseket, ezért a bérleti jogviszony meg is szűnt.
A bírósági ítéletek szerint a két bérlő cég köteles lett volna kiüríteni és visszaadni a MÁV Zrt.-nek a területeket, ők azonban fellebbeztek a végrehajtás ellen, mostanáig ezért nem sikerült kiköltöztetni őket a területről. A bíróság azonban megint ellenük ítélt, így a MÁV csütörtökön a végrehajtási végzéssel, több tucat rendőrrel és MÁV-alkalmazottal vonult ki az épülethez, és lezárták a területet, a boltosokat pedig elküldték – írja az [origo] portál.

Szólj hozzá