Cikkek,  Potencia,  Potencianövelők,  Szex,  Szexkellékek

A női libidó csökkenése sokak gondja

A libidó, a női nemi vágy egy kifejezetten érzékeny dolog, melyet, ha nem ápolunk, könnyedén elveszíthetünk. A női potencianövelők, vagy inkább női libidónövelők természetes anyagokból készültek is kaphatók:

Most vegyük végig, hogy milyen eszközökkel tarthatjuk fenn, illetve fejleszthetjük a nemi vágyunkat. Az agyunk a legnagyobb és legerőteljesebb hatással bíró, szexuális szervünk. Ez az a hely, ahol a szikrák csiholódnak. A nő nemi működése más mint a férfié, ezzel nincs tisztában a másik nem, erről is olvashatsz a szexshop blogban:

noi-libido-csokkenese

Az agy öt legfontosabb területe:
– A ventrális striatum: Egy 2012-es fMRI vizsgálat szerint, az agy ezen területén keletkezik aktivitás, amikor valami bujának ítélt látvány tárul elénk. Mint mondjuk egy helyes pasi.
– Az amigdala: Egyes tanulmányok úgy vélik, hogy a nemi vágyunk mértéke, összefüggésben van az amigdalánk méretével, amely leginkább egy mandulára hasonlító, érzelmi központja az agyunknak.
– A hipotalamusz: Amikor valamilyen jutalmazás ér bennünket (mondjuk egy érzéki csók), akkor az agy ezen része, úgynevezett dopamint termel, mely ingerületátvivő anyagként szolgál, élvezetet, illetve motivációt okozva.
– Az agykéreg: Az agy külső, szürke állományú rétege, a felelős az összetettebb funkciók irányításáért, többek között, a szexszel kapcsolatos gondolatokért. Egy láncreakciót indít el, mely a szex hormonok termelődéséhez vezet.
– Az agyalapi mirigy: A lutenizáló hormont kiválasztó mirigy, mely elősegíti a petefészket az ösztrogén termelésére. Továbbá a prolaktin, az „anya-hormon” termelődésért is felelős (általában a terhesség illetve a szoptatás ideje alatt), mely ellenben csökkenti a libidót.

A női libidó csökkenésének külső és belső okai
A női libidó csökkenésének hátterében több ok is állhat. Jól működő kapcsolatban is problémát jelenthet a stressz, a túlhajszoltság, ezen túl pedig egészségügyi problémák is okozhatják, ha a nő nem, vagy csak alig fogadja párja közeledését.
A libidó csökkenése gyakori jelenség a menopauza időszakában lévő hölgyek esetében, de kiválthatja a depresszió elleni gyógyszerek tartós szedése, vagy a megszakítás nélkül adott hormonális fogamzásgátlás. – sorolja a lehetséges okokat Balázs Csaba professzor, a Budai Endokrinközpont orvosa. A szexuális vágy csökkenését a hormonális egyensúly felborulása is kiválthatja, melynek leggyakoribb oka a pajzsmirigy alul működésére vezethető vissza. Az elváltozás hosszú időn át, lappangva alakul ki, így a szerteágazó tünetek miatt a betegek gyakran későn részesülnek megfelelő kezelésben.

A vágy a korral akár növekedhet is:
Egy 2010-es tanulmány szerint, ahogyan egy 30-as, 40-es éveiben levő nő termékenysége csökken, úgy válnak egyre sűrűbbé és fülledtebbé, a szexuális fantáziái, és összességében a nemi vágya is erősebb lesz. A kutatók szerint, ez egy evolúciós trükk, mely azért lett belénk táplálva, hogy a szaporodás esélye növekedjen, azzal, hogy többször huncutkodunk. Dr. Lauren Streicher, a „Sex Rx: Hormones, Health, and Your Best Sex Ever” szerzője szerint, az életkörülmények is fontos szerepet játszanak. Szerinte sokkal kényelmesebben fogjuk érezni magunkat partnerünkkel, és kevésbé fogunk aggódni a fogamzásgátlás miatt. A korral természetesen a magabiztosság is megnövekedik, hiszen egy 2015-ben szélesebb körben elvégzett kutatásban felfedezték, hogy a legtöbb nő sokkal élvezetesebb nemi életnek örvendhet az évek múltával, ezt pedig a legtöbbjük, a már kifejlett testképének tulajdonítja.

Pajzsmirigy és libidó összefüggései
Mint minden szokatlan tünet, vagy fájdalom esetében, ne az legyen az első megoldás, hogy egy pirulával akarjuk megszüntetni a panaszokat. Így sokszor csak a tünetet fedjük el, de a valódi probléma kezeletlen marad. A libidó kedvezőtlen alakulása gondos endokrin kivizsgálást igényel, amelynek része a tünetek, előzmények megbeszélése, a hormonok meghatározása és a kezelés elindítása, ellenőrzése. A fizikális vizsgálat mellett a legfontosabb hormonális és immunológiai tesztek elvégzése, emellett a pajzsmirigy izotópos, illetve ultrahangos vizsgálata lehet indokolt.

A nemi vágy serkentő tablettáknak megvan az előnye, de a kockázata is
A tavalyi évben, az amerikai Gyógyszer- és Élelmiszerellenőrző hatóság (röviden FDA), engedélyezte, az első női nemi vágyat fokozó gyógyszerkészítményt, az Addyi-t. A férfi megfelelőjével, a Viagrával szemben, ami úgy működik, hogy a nemi szerv területére pumpálja vért, az Addyi a szexuális vágyat hivatott fokozni, az ingerületátvivő anyagok egyensúlyának megváltoztatásával (mint pl. a szerotonin és a dopamin) a női agyban. Sajnos azok a premenopauzális nők akik, napi szinten szedik, olyan kellemetlen és szexuálisan taszító mellékhatásokkal szembesülhetnek, mint például a hányinger, szédülés, és álmosság, arról nem is beszélve, hogy a készítmény szedése mellett, tilos az alkohol fogyasztása.

Megfelelő kezeléssel a nemi vágy is visszatér
A kezelés a hiányzó hormonok bevitelében áll, a hatás jellemzően néhány héten belül érezhető. Amerikai kutatók a libidó teljes visszatérését észlelték azokban a betegekben, akiknél a tünetek hátterében a pajzsmirigy csökkent működése állt. Szükséges azonban megjegyeznünk, hogy a libidó rendkívül összetett biológiai folyamat, amelynek csak egyes típusai vezethetők vissza a pajzsmirigy megbetegedéseire.
Érdekes és fontos, hogy a nők libidójának létrejöttében a férfi hormonnak (tesztoszteron), a mellékvese hormonjának (dehidroepiandoszteron) meghatározó szerepük van. Jól tudjuk, hogy a tesztoszteron szint férfiakban magasabb, ez a hormon felel többek közt a férfias jelleg – izomzat, fokozott szőrösödés – kialakulásáért. A tesztoszteron szint nők esetében lényegesen alacsonyabb, külső forrásból, ellenőrizetlenül történő bevitele ezért előre nem látható következményekkel járhat.

A stressz is lehet a nemi vágy legnagyobb elrontója
Dr. Sheyl Kingsberg, a Clevelandi Egyetemi Kórház Komplexum, viselkedési gyógyszerkészítmények csoportjának vezető kutatóorvosa szerint, a laboratóriumokban végzett kutatások eredményeként, azok a nők, akik huzamosabban vannak kitéve a stressznek, a hidrokortizon szintjük megemelkedettebb, ennek hatására pedig csökken a szexuális vágyuk. Dr. Kingsberg szerint, a stressz szörnyen figyelemelterelő erővel bír, képes megfosztani bennünket, a koncentrációs képességeinktől, illetve a pillanatnak szentelt teljes értékű figyelmünktől. A figyelem elterelése, azonban nem az egyedüli tényező. A feszültség is ártalmas lehet egy kapcsolatra nézve. Nem meglepő a monmouth-i Egyetemen végzett kutatás eredménye, mely szerint a stresszhelyzetben vizsgált párok sokkal alantasabban viselkedtek egymással, ebből is látszik, hogy a megvetés illetve a harag, nem éppen a legjobb afrodiziákumok közé sorolhatók. A stressz a megfelelő mennyiségű alvástól is megfoszthat bennünket, ami szintén alkalmatlanná tesz mindenféle lepedő-akrobatika végzésétől. Következzen azonban, valami pozitívum is: Egy 2015-ben végzett kutatás eredményeként, napi plusz egy óra alvás is, 14 százalékos libidó növekedéssel járt.

Egyes gyógyszerek is hatással lehetnek a női test nemi működésére
Némely gyógyszer hatására a szexuális vágyunk, komoly mélyrepülésbe is kezdhet. Ha úgy véljük, hogy erről az általunk rendszeresen szedett gyógyszerek tehetnek, forduljunk orvosunkhoz, valamilyen alternatíva reményében. A befolyásoló gyógyszerek között vannak:
– a fogamzásgátlók: Csökkentik az aktív ösztrogén és tesztoszteron szintet. A csak gesztagént tartalmazó készítmények (minipill), illetve a méhen belüli fogamzásgátló eszköz (IUD) szintén hatékony módjai a fogamzásgátlásnak, azonban mindezt a libidó elvesztése nélkül teszik.
– az SSRI-ok: Ezek a típusú antidepresszánsok kifejezetten lelohasztják a szexuális vágyat. Létezik egy másik típusú gyógyszer, a Bupropion, ami kevésbé van hatással a libidóra.
– a vérnyomást csökkentő gyógyszerek: Egy francia tanulmányban, azok a postmenopauzális nők, akik az ilyen jellegű gyógyszereket szedték, 41 százalékuk számolt be, csökkent nemi vágyról. A béta-blokkolók, melyeket általában magas vérnyomás ellen írnak fel, sokszor a felelősek a libidó elvesztésében. Érdemes próbálkozni másmilyen készítménnyel, mint például a Valzartán, ami bizonyítottan növeli a libidót.
– az antihisztaminok: ezek a készítmények, általában a nyálka-termelő sejteket szárítják ki, beleértve a nemi szervet is. A mellékhatások azonban kevésbé vannak jelen, a második generációs antihisztaminoknál (pl. Zyrtec, Claritin). Léteznek természetesen gyógyszer mentes kezelések is, allergia ellen, mint például az immunterápia, injekció vagy tabletta formájában.

A jóga segíthet
A lefelé néző kutya póz vajon tényleg segíthet a libidónkkal? Amikor a kutatók, napi egy óra jógára kötelezték a résztvevő nőket, több mint 75 százalékuk volt elégedettebb a nemi életével, csupán 12 hét elteltével. Valójában ez nem is olyan meglepő, figyelembe véve a jóga relaxációs élettani hatásait. A „Yoga as medicine” szerzője, Dr. Timothy McCall, szerint a mély lélegzetvétel megkönnyítése, és a központi idegrendszer lenyugtatása következtében, a jógázás elősegíti a véráramlást, a medencénél található szervek felé. Következzen hát három, a libidó növelését elősegítő jóga gyakorlat: Cobra (növelheti a tesztoszteront), Oldalsó sokszögtartás (megnyújtja a medencét), Savasana (elcsendesíti az elmét, lelki nyugalmat okoz).

Ha libidóját teljesen elveszítette, látogassa meg orvosát
Könnyűszerrel lehet a kimerülő nemi vágyat egy hektikus és túlzsúfolt hónap (vagy akár év) számlájára írni, azonban minden olyan jelentős negatív irányba történő változást, ami hetekig elhúzódik, érdemes lehet kivizsgáltatni. Dr Lauren Streichert szerint, lehet, hogy lappangó betegségek áldozatai vagyunk, tudtunkon kívül. A betegségek listájának tetején többek között, a pajzsmirigy alulműködése is állhat, mely a szex hormonok termelődését akadályozhatja meg, illetve a depresszió, mely jó érzéseket szállító ingerületátvivő anyagokat gátolhatja. A problémát a magas vérnyomás, illetve a nem diagnosztizált, 2-es típusú cukorbetegség is okozhatja. Dr. Streciher szerint, valójában bármilyen krónikus betegség megtépázhatja a libidót, mivel az ellen folytatott küzdelem, kevés energiát hagy bármilyen más tevékenységre. Ha abszolút elvesztette szexuális éhségét, azonnal forduljon orvoshoz, mivel a megfelelő kezelés, könnyedén vissza állítja azt, tette hozzá Dr. Streicher.

Egyes ételek is segíthetnek
Dobja fel a mindennapjait, a megfelelő érzéki táplálékokkal, a Cynthia Sass, elismert dietetikus, által ajánlott, 5 afrodiziákummal!
– bogyós gyümölcsűek: Az áfonya és az eper, egy antocián nevű antioxidánsban is gazdag, mely serkenti a keringést, „természetes Viagra” effektust eredményezve. Egy 2011-es tanulmány szerint egy héten egy csésze áfonya vagy eper fogyasztása, megelőzheti a magas vérnyomást is.
– vörös bor: Tele van polifenolokkal, amelyek serkentik a véráramlást. Egy Olaszországban végzett kutatás szerint, azok a nők, akik napi 1-2 pohárral fogyasztanak belőle, sokkal boldogabb nemi életnek örvendenek, alkohol-ellenes társaikkal szemben.
– görögdinnye: A magas citrullin szintje miatt ajánlott, mely egy láncreakciót eredményez, nyugtatja a véredényt, illetve serkenti a keringést az egész testünkben.
– csicseriborsó: A csicseriborsó magas számban tartalmaz cinket, ami a férfiaknál hatásosan állítja vissza a tesztoszteron szintet. Egy esti randi alkalmával nyugodtan szolgáljunk fel neki, grillezett zöldségeket, hummusszal, a várt hatás nem fog elmaradni.
– igazi édesgyökér: Egy chicagói tanulmány szerint, az édesgyökér és az uborka illata, összekeverve, 13 százalékkal növelte a véráramlást, a nemi szerv területén.

Férfiaknál is előfordulhat
A pajzsmirigy és a libidó között összefüggésre már korábban is több vizsgálat és megfigyelés utalt. Saját klinikai élményem volt, amikor egy 30 év körüli asszony megkeresett, akit pajzsmirigy betegsége miatt kezeltem. Esetükben a férj által kezdeményezett válásig súlyosbodott a helyzet – számolt be tapasztalatairól a professzor. Az utóbbi évek kutatásai egyértelmű bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy mindkét nemben csökken a szexuális aktivitás a pajzsmirigy alulműködése esetén.
A jelenség tehát nem csak a nőket veszélyezteti, a hormonális egyensúly felborulása mindkét nem esetében a szexuális vágy csökkenését eredményezheti. A libidó csökkenés mellett érdemes orvoshoz fordulni, ha szokatlan fáradtságot, levertséget tapasztalunk. Ha a korábbi étkezési szokásaink és megszokott fizikai aktivitás mellett látszólag ok nélküli hízást tapasztalunk, de a szabálytalan menstruációs ciklus és az elhúzódó hajhullás is intő jel lehet.  Források: Betegvagyok.hu, Szexpláza.com, Napidoktor.hu
Cikkek a témában: A szerelem eredete a nemi vágy és a kémia. A nemi vágyért is vannak a masszázs és vágyfokozó olajak. A gátlások feloldása szavakkal a nemi életben sokat segítenek!