Dildók
-
Már a történelem kezdetén játszottak dildóval
Ami persze nem a történelem órák témája. Tévedünk, ha azt hisszük, hogy szexuális segédeszközök még csak néhány évtizede használunk! Szóval leszállhatnak rólunk az ősök, és a nagyanyáink orra alá dörgölhetjük, hogy tudjuk, amit tudunk! Nemrégiben a németországi Ulm közelében régészek olyan tárgyakra bukkantak, amik alapjában megváltoztatják az őskőkori emberről alkotott képünket. A 28 ezer éves lelet ugyanis nem más, mint egy szexuális játékszer, egy műpénisz – csakhogy nem műanyagból vagy gumiból, hanem a korhoz illően kőből! Igen, a szkeptikusok most mondhatnák azt, hogy miből is gondolnánk, hogy azt a tárgyat szexuális segédeszközként használták, nem mondjuk növények összezúzására vagy tűz csiholására? Valóban, a szexen kívül használhatták még másra is, azonban ha…
-
Dildó a Diablo miatt hanyagolt lányoknak
Sokáig tanakodtunk, hogy mennyire lenne szalonképes a címben konkrétan kiírni a műfaszt, végül maradtunk a kulturált megoldásnál, mert a lényeg így is változatlan: a szexuális segédeszközök online forgalmazására szakosodott francia Absoloo ingyen dildót postáz a náluk jelentkező, férjük vagy párjuk által a Diablo III miatt hanyagolt hölgyeknek. Jelentkezni a cég Facebook oldalán lehet, méghozzá képpel, és Diablo III dobozzal a kézben – írja a Game365 weboldal.
-
Lelo vibrátorok – Exkluzív termék
A LELO vibárorok prémium kategóriába tartoznak. Üzletünkben széles választékukat ismerheti meg, színben és formában is. Anatómiailag mesterien kialakított, piros, bársonyos szilikonból készült kissé íves vibrátor. A vége enyhén kiszélesedik ennek az exkluzív terméknek, a G-pont vagy a prosztata intenzívebb stimulálásáért. Hat fokozatú, állítható intenzitású vibráló, pulzáló motorral. A programok és azok intenzitása a fehér részen található, érintésre világtó nyomógombok segítségével állíthatók. Teljes hossza 17,5 cm, átmérője 2,9-3,5 cm. Ergonómikusan kialakított szárának köszönhetően jól illik a kézbe, könnyen kezelhető. A termékhez tartozik egy akku töltő, egy szatén táska (a higiénikus és diszkrét tároláshoz), plusz egy fekete díszdoboz. Egyéb technikai adatok: beépített Li-ionos akkuval, 2 órányi feltöltéssel akár 4 órányi használatot is…
-
James Deen pornós farkáról mintázott dildó
A pornós James Deen élete kicsit sűrű lett mostanában: egyrészt elvette feleségül a modell Janice Dickinsont, aki tényleg az anyja lehetne. Másrészt Bret Easton Elliszel hamarosan kezdik a The Canyons forgatását. Harmadrészt a Doc Johnson piacra dobta a farkáról mintázott James Deen műbrét, amin a pornószínész minden apró ere látszik. A dildót tapadókorongosra csinálták, direkt azért, hogyha kell, akár az ajtóra is rá lehessen ragasztani – vagy bárhova, csak sima felület legyen. Állítólag ultra szuper szilikonból készült az élethű dildó. Janice Dickinsonnal való házasságáról a blogjában írt, a posztból tényleg úgy tűnik, nagyon egymásra találtak. A pornós azt írja, nincs mit szégyellnie, tudja mit akar, és tudja, hogy ketten elég…
-
Nagy dildók
Dildónak a vibrációs motor nélküli műpéniszeket nevezzük. Jelentősen hajlékonyabbak motoros társaiknál, és sokan ezért imádják. Formák, anyagok, és méretek igazán széles skálája vár rád, így akár extra élethű, üveg, felcsatolható, tapadótalpas és kétvégű dildók közül is válogathatsz. A képen látható nagyméretű dildó zselés, lágy anyagból készült, vörös dildó, tapadótalppal, áttetsző makkal. Relatív kis herék, nagy makk jellemzi. Teljes hossza 17 cm, átmérője 3-3,5 cm. Üzletünkben megvásárolhatod, vagy megrendelheted telefonon.
-
Szexuálhigénia kelléke az erotikus segédeszköz
Vajon boldogabbá tehetnek minket a szexjátékok? És egészségesebbé is? Az Indianai egyetem tanulmánya szerint a férfiak és a nők, akik használnak vibrátort, jobb szexuális kielégülésről számolnak be, szexuális egészségüket illetően is aktívabbak, körültekintőbbek, mint akik nem élnek a szexjátékkal. A kutatók online felmérést végeztek, 1050 férfi és 2056 nő bevonásával, életkoruk 18-60 év közötti volt. A kérdések jelenlegi és múltbeli vibrátor-használatukat érintették (egyedül vagy partnerrel), valamint a szexuális funkcióikat. A nők több, mint 52 százaléka használt vibrátort, sőt harmaduk a felmérést megelőző hónapban is legalább egyszer elővette. A szexuális funkciókat illető kérdésekben a vibrátort használók nagyon jól teljesítettek – ide tartozott a vágy, az izgalom, a nedvesedés, az orgazmus mértéke…
-
Az orosz nők tanfolyamon tanulnak szeretni
Közel négy óra alatt 25 ezer forintnyi összegért tanulhatnak szexpraktikákat, és orális szexet az orosz nők. A képeket elnézve az érdeklődés igen nagy. A tanfolyamot azzal a szöveggel hirdetik, hogy adni és kapni öröm, és hogy a minőségi orálozás mély érzelmi szinteket mozgat meg. Továbbá, hogy a kézimunkázás és az orálozás titkos praktikáival a férfi azonnal a nő lábai előtt hever majd, mert a nő földöntúli gyönyörben részesítheti a férfit. A tanfolyamon pezsgővel, italokkal és rágcsával várják a nőket, akik a vibrátorokon és dildókon gyakorolnak amik tükrön és asztalokon is van. A prosztatamasszázst is megtanulhatják egy mű fenéken. A videó a tanfolyam reklámja.
-
Felcsatolható dildók nagy választéka az Intim Centerben
Fekete, állítható méretű, bőrhatású anyagból készült, szeméremnél nyitott alsó, kivehető vibrációs pénisszel. A rugalmas, kellemes anyagból készült vibrátor herék feletti része kb. 17 cm hosszú, átmérője 4,5 cm. Tapadótalppal, hogy egyedül is (akár a csempére tapasztva) használható legyen. Négyfokozatú vibrációval készült. Jöjjön be az üzletünkbe, és ismerje meg a teljes választékot. A képen látható felcsatolható műfarkat is megvásárolhatja, vagy megrendelheti telefonon.
- Cikkek, Dildók, Maszturbátorok, Popsi izgatók, Potenciagyűrű, Sikosítók, Szexbabák, Szexi ruhák, Szexjátékok, Vákumpumpák, Vibrátorok, Videók
Szexshop választék a vásárlók igénye szerint
Amíg nyugaton teljesen elfogadott dolog az átlagemberek ugyanúgy felkeresik a szexboltokat, mint ha húsüzleteket vagy hipermarketeket, addig Magyarországon a különböző szexuális kiegészítőket használók még mindig inkább a világhálóban bíznak. A többség ugyanis fél a lebukástól, mit szól hozzá környezete, hogy valamilyen kellékkel teszi teljessé nemi életét. Látogassuk meg az Intim Centert a Károly krt. 14-ben. Egy lépcsőházból lehet felmenni a félemeletre. Legalább nem tudják hová megyek… A kívülről kíváncsiskodóknak esélyük sincs bepillantást nyerni. Ez valóban egy másik világ, legalábbis a belvérosban mindenképpen. Az üzletben teljes nyíltsággal az idehaza még sok társaságban tabutémának számító nyílt erotika fogadja az érdeklődőt. Nincs megjátszás, takargatás, a polcokon körbe csupa olyan eszköz található, melyek az…
-
Műpénisszel pózolt Susan Sarandon
Susan Sarandon, a kedves családi filmek állandó főszereplője mintha stílust váltott volna: a minap egy reklámfilmben hatalmas műpénisszel pózolt. Susan Sarandon azért vállalta ezt a meghökkentő szereplést, mert ő az egyik arca annak a kampánystábnak, amely a nők jogaiért harcol. A kisfilm viccesen arra hívja fel a figyelmet, hogy a fehér férfiak uralják az amerikai társadalmat. Susan ezért arra buzdítja a nőket, hogy csatoljanak magukra egy műpéniszt, ha úgy érzik, hogy elnyomják őket a munkahelyükön. A felhívás szerint ugyanis aki fehér farkat hord magánál, az könnyebben boldogul az életben.



