Szex
-
A magyar nők szexuális élete
Egy exkluzív közvéleménykutatás adott információkat 18-59 éves nőkról. A kutatás önkitöltős kérdőívvel történt. A kérdőíveket összesen 1200 nő töltötte ki. A kérdőív kitöltése után a válaszadók azt egy lezárt borítékban adták át a kérdezőbiztosoknak, amely módszerrel a bizalmukat szerettük volna elnyerni az őszinte válaszadáshoz. A véletlen minta kisebb torzulásait súlyozással úgy korrigáltuk, hogy az adatok kor, iskolai végzettség és település típus szerint pontosan tükrözzék az ország 18-59 éves női népességét. A kérdőívben nemcsak az olyan alapvető szexuális szokásokra, mint a szexuális együttlét gyakorisága, időpontja, hosszúsága tettünk fel kérdéseket, hanem azt is megpróbáltuk feltérképezni, hogy a nők hogyan ítélik meg a szex fontosságát a párkapcsolatban; mennyire elégedettek ennek jelenlegi érvényesülésével; mit…
-
Kikötözve hosszas és új élvezetek nyílnak meg
Perverznek tartott a feleségem, holott csak szerettem volna bekötni a szemét, és tejszínhabot nyalni a testéről. Ennek egy normális házasságba bele kell férnie. Vidékről utazik ügyeket intézni. Először egy körúti találkozót beszélünk meg. A vonatról rámcsörren. Visszahívom. – Inkább jöjjön elém a pályaudvarra – javasolja. – Elviszem onnan egy helyre, de ne tessék megijedni! – Nem fogok. A vonat persze késik, nagy nehezen megtaláljuk egymást. Szelíd ábrázatú, fonott hajú, tetovált fickó, kellemes orgánummal. Fehér trikót, fehér nadrágot, hátizsákot visel. Színházjegyekért jött. Nem ilyennek képzeltem egy domot. Bemond egy címet: olyan kávéházba irányít, ahol fétispartikat szoktak rendezni. A bútorzat fekete lakk, a személyzet itt-ott bilincsszerű láncokat visel, és persze fekete lakkruhában…
-
Szexbirodalom, Beate Uhse titkai – Budapesten a siker elmaradt
Beate Uhse úgy vált világhírűvé a szexszel, hogy soha még csak a blúzát sem dobta le. Berepülő pilótaként kezdte, majd egy egész erotikabirodalmat épített fel. A kezdet – Beate Uhse 1919-ben született Németországban. Nagy álmához híven pilóta vált belőle, melyhez tizenhét évesen tette le a jogosítványt, a hatvan fős csoportban egyedüli lányként. Pilótakarrierjébe sajnos közbeszólt a háború, melynek révén elveszítette férjét, és kétéves kisfiával el kellett hagynia Berlint. Az első Beate Uhse csapat – Mit sem veszítve céltudatosságából, úgy döntött, új életet varázsol maga köré, és kihasználja a háború adta lehetőségeket. Felmérte a helyzetet, és rájött, a háborúban három dologgal lehet pénzt keresni: • Az egyik az élelem, hiszen abból…
-
Folyékony Viagra a legjobb szexért
Nagy sikert aratott az Egyesült Államokban a Turn On márkanévre hallgató ”folyékony Viagra”, így most Európában is elindították hódító útjára. Az ital felkelti a vágyat és megnöveli a szexuális energiát, így segítve a fogyasztókat életük legjobb szexuális élményéhez. A termék brit terjesztője, Jonathan Long szerint mindez nagyobb hatású lesz, mint a Red Bull. – Úgy gondolom, hogy a találmány új lökést fog adni az angol italkereskedelemnek és az éjszakai életre alapuló ágazatoknak – mondta el, majd hozzátette: – A Red Bull sikere késztetett arra, hogy bedobjam a Turn Ont a brit piacra. Amerikában már nagy sikert aratott, és meggyőződésem, hogy legalább akkora, ha ugyan nem nagyobb lehetőségek rejlenek benne, mint…
-
A bilincs és az ostor a kapcsolatban
Egy szokatlan szexualitással kapcsolatos felmérés során arra jutottak a szakemberek, hogy azok, akik élvezik a kikötözést és a büntetést, nem sérültek és nem is veszélyesek. Sőt, lehet, hogy boldogabbak, mint azok, akik „normális” szexuális életet élnek… A tudomány legfrissebb hírei. A felmérést egy ausztrál professzor végezte el, amelynek eredménye kimutatta: az ország két százaléka rendszeresen vesz részt szado-mazo, domina és rabszolga jellegű szexuális szerepjátékokban. A közhiedelemmel ellentétben ez a viselkedési forma nem a szexuális zaklatásra adott válasz, művelői nem aberráltak. A vizsgálatot 20 000 ausztrál bevonásával végezték el az NSW Egyetem közegészségügyi kutatói. „Az eredmények arra utalnak, hogy a kikötözés, a fegyelmezés és a szado-mazochizmus a kisebbség egyfajta szexuális érdeklődési…
-
Alekosz fétise a szájgolyó
Bugyuta próbálkozás Alekosz pornózása. Az első, vasárnap rendezett pornócastingjára egyetlen jelentkező érkezett, de ő megmutatott mindent, amit kértek tőle. Koncepció nincs, forgatókönyv nincs, az az egy jelentkező nem lesz jó semmire, de ha elkészül és sikeres lesz a VV4-győztes első pornófilm-rendezése, ebből csinál karriert az exvillalakó. Alekosz megkérdezte azt is, mekkora a lába, majd megvizsgálta a kezét, csak ezután kérte, hogy vetkőzzön le. Közben fényképezőgépén veszettül kereste az élességet – nem biztos, hogy megtalálta. A castingoló és jelentkező beszélgetése idővel egyre nehézkesebbé vált, vagy a nő nem értette, mit akar Alekosz, vagy fordítva. Végül csak lekerült Szuziról a melltartó és a nadrág, és láthattunk pár bugyis pózt. Kovács Kovi István…
-
Olcsóbb lett az élvezet nyártól
A leggyakrabban hamisított gyógyszer a világon a kék tabletta, amihez interneten, utcán, piacon igen könnyű hozzájutni. Valószínűleg sokan meg is próbálkoznak a görbe úttal, hiszen a legfrissebb adatok szerint Magyarországon közel 800 ezer férfi tapasztalt már potenciazavart, ami negyedüknél rendszeresen is előfordul, mégis mindössze 100 ezren vannak azok, akik orvos által felírt gyógyszert alkalmaznak az ágybeli gondok megoldására. Persze egyáltalán nem könnyű bevallani, hogy rosszul, vagy egyáltalán nem működik a férfiasság, s ha valaki mégis rászánja magát, hogy szakszerű segítséget kérjen, igyekszik olyan orvost találni, aki más kerületben, vagy más városban rendel, nehogy kitudódjon az intim baj. Fekete Ferenc urológus, a Magyar Szexuális Medicína Társaság elnöke azt mondja, a fiataloknál…
-
A leghíresebb szexmúzeumok
Vannak múzeumok, melyek az erotika világába kalauzolják el a látogatókat. Most megnézheted őket! Tabu vagy sem, a szexualitás ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget. Ha vallási vagy kulturális okokból nem is volt szabad nyilvánosan beszélni róla, a testi vágyak dicsőítői mindig találtak módot arra, hogy írásban, rajzokon vagy szobrokon megörökítsék az adott kor legáltalánosabb és legbizarrabb szexuális szokásait. A pikáns ereklyék ma már számos múzeumban megtekinthetők – a következők a legismertebbek. A New York-i Szexmúzeum – A Szex és New York című sorozat elsöprő sikerét alapul véve bizonyára senkit sem lep meg, hogy a világ egyik leghíresebb szexmúzeuma New Yorkban található. A szabadság és féktelenség városában 2002-ben nyílt meg a pikáns…
-
Vibrátorral nyugtatják le a hisztis nőket – Hysteria előzetes
A torontói filmfesztiválon mutatják be Tanya Wexler Hysteria című filmjét, ami az előzetes tanúsága szerint humorosnak szánt formában meséli el a vibrátor feltalálásának történetét. Freud is sokat írt a hisztériáról mint lelki betegségről, ami a szexuális frusztrációra vezethető vissza, de úgy tűnik, ez a film nem annyira tudományosan, mint inkább bohókásan meséli el, hogy egy orvos (Jonathan Pryce) és ifjú munkatársa (Hugh Dancy) hogyan kezeli a hozzájuk forduló nőket először manuálisan, majd a fiatal doktor barátja (Rupert Everett) leleményességének köszönhetően egy portörlőhöz hasonló szerkezet segítségével. A filmben Maggie Gyllenhaal alakítja Pryce figurájának a lányát, aki szemet vet Dancyre.
-
Hitler az árja guminőkre esküdött
Felfújható szexbabákat rendelt katonáinak a náci vezér, mert féltette egészségüket. A náci aktákat kutató történészek pikáns feljegyzésekre bukkantak a minap, Adolf Hitler ugyanis felfújható szexbabákat biztosított katonáinak a francia megszállás ideje alatt. A kutatási anyagok szerint a Párizsban ténykedő örömlányok rengeteg fertőzést okoztak a náci haderőnek, így Hitler ravasz módon guminőkkel próbálta kielégíteni katonái igényeit. A szexbaba projekt 1940-ben vette kezdetét, miután Heinrich Himmler egy jelentésben így fogalmazott: – Párizsban a legnagyobb veszélyt a széles körben elterjedt és felügyelet nélkül ténykedő prostituáltak jelenléte okozza, akik klienseiket bárokban, táncos- és egyéb szórakozóhelyeken szedik fel – írta. A mi feladatunk megvédeni katonáinkat, hogy egy gyors kaland kedvéért ne kockáztassák egészségüket – folytatódott…








